Baranya és Pécs Európa Gasztronómiai Régiója 2024

Múlt és Örökség

A vidék szépségei mellett Baranya megye múltjában is érdemes elkalandoznunk, ugyanis ez a tájaihoz hasonló változatosságot mutat. A Pécstől nyugatra terpeszkedő Jakab-hegy földsáncait még a vaskor népei emelték, hogy innen uralják a környéket. Laktak itt a tájnak nevet adó pannonok, déli illírek és ködbe burkolózó kelták, ám a térségen igazi nyomot a Claudius császár idején megérkező római légiók hagytak. A Duna partján felépített limes őrtornyai mögött jól kiépített utakon érkeztek a birodalom veteránjai. Ekkor épült Pécs helyén az antik Sopianae, és Valeria provincia mérnöki módon megépített villáiban kifinomult római élet folyt.

Múltunk gazdagsága //

Még a római korban vetették meg lábukat a régióban a keresztények, kezdték Sopianae temetőjében megépíteni sírkamráikat, me- lyek ma a világörökség kitüntetett emlékei. Megfordultak a környéken Attila hunjai, szorgos kezek építettek templomot maguknak a mai székesegyház helyén a Karoling-korban. Az első ezredforduló környékén már a magyarok lakták Baranya jó részét, és a nyugatról érkező hittérítők adtak új nevet Pécsnek. Így lett Sopianaeból Quinqueecclesiae, ahol 1009-ben István királyunk püspökséget szervezett. Tőle néhány kilométerre Pécsvárad, akkori nevén Mons Ferreus kolostorában bencés szerzetesek élték mindennapjaikat. Gyűjtötték a Mecsek füveit, telepítették az itáliai és francia szőlővesszőket. A középkor végén halban és borban gazdag vidék volt ez, ám virágzásának véget vetett az Oszmán Birodalom hódítása. 1526-ben a Baranya megyei Mohács mellett legyőzték a magyar seregeket, majd 1543-ban az oszmán seregek megszállták az ország középső részét, így ez a régió is százötven évre idegen uralom alá került. Nekik épültek a dzsámik, szerájok és fürdők Pécsett, Siklóson és Szigetváron, melyek közül néhány ma is megtekinthető.

Az oszmán időkben érkeztek erre a vidékre ortodox szerbek, a mohácsi sokácok, akik azóta a megye életének szerves részévé váltak, és kultúrájuk továbbgazdagítja a régió sokszínű örökségét. E kor emléke a mohácsi busójárás, a tavaszváró, téltemető népszokás, termékenység-varázsló ünnep, egyben a sokácok farsangi maszkos felvonulása, 2009-től szerepel az UNESCO szellemi örökség listáján, 2012-től pedig hungarikumnak számít.
A visszafoglaló háborúk (1683–1699) után a megye arculata csak tovább gazdagodott a nagyarányú sváb beköltözéssel. Az új telepesek fáradságos munkával birtokba vették az elpusztult területeket, új falvakat emeltek, és nagyban meghatározták a városok mindennapjait is. Melléjük érkezett a vállalkozó szellemű zsidóság, akik szorgos kereskedőként megvetették lábukat a megye szinte összes forgalmasabb településén Szigetvártól Mohácsig.

Nem kétséges..

hogy 18–19. század a megye nagy virágkorát hozta el. Szorgos sváb telepesek révén épültek az üveghuták, kemencék és fűrészmalmok a Kelet-Mecsekben és megjelent Pécsett az első sörfőző mester. Egyszerre fejlődött az ipar, a mezőgazdaság és a kereskedelem. Ennek jele volt a Zsolnay Vilmos által alapított porcelángyár, amely porcelánjaival illetve különleges eozinjával hamar világhírű lett, és a gyáralapító 1878-ban megkapta a párizsi világkiállítás nagydíját is.
Talán az Osztrák–Magyar Monarchia kora jelentette a megye utolsó nagy virágkorát. A 20. század ugyanis sok megrázkódtatást okozott a régiónak. A trianoni békediktátum 1920-ban átrendezte a határokat, és elszakította a Drávaszög lankáit, majd a második világháború és az azt követő megtorlások széttépték a társadalom szövetét. Megritkult a svábság és a zsidóság, és hiányuk máig érződik a megye kulturális és gazdasági életében. Az üresen maradt házakba szülőföldjükről elűzött bukovinai székelyek és felvidéki magyarok költöztek.

Baranya különleges, sokszínűségen alapuló karaktere azonban, ha elmosódva is, de megmaradt, és a szocializmus negyven éves társadalomkísérlete után az elmúlt három évtized szerencsére már az újrakezdésről szólt. A régió ma is Pannónia kapuja a Balkán, az Alföld illetve az Adria felé.
Baranya különböző intézményei ma gondosan ápolják ezt a sokszínű történelmi örökséget. A régmúlt históriája iránt érdeklődőket a Mohács melletti Sátorhelyen 1976 óta várja a Mohácsi Nemzeti Emlékhely. Az 1526. évi mohácsi csata tömegsírjai felett létrejött sírkert minden szeglete szimbólumokkal teli: a Szent Korona alakú új fogadóépület, a fafaragó mesterek által készített sírjelek és a halottak lelki üdvéért megcsendülő lélekharang, hogy 2026-ra, a csata 500. évfordulójára méltó megemlékezések színtere lehessen az emlékpark.

Szigetvár városa 1833 óta állít emléket Zrínyi Miklósnak és hős katonáinak. A városka lakóinak és civil szervezeteinek is köszönhetően az egykori Zrínyi Emlékünnepség mára az egész kistérséget megmozgató, többnapos ünnepségsorozattá nőtt, látványos hadijátékokkal, nagyszabású színházi előadásokkal is ápolva a történelmi hagyományt.

Az ősszel megrendezett Pécsváradi Leányvásár a párválasztó, vendégfogadó vigalomból országosan ismert kulturális nagyrendezvénnyé lett az elmúlt három évszázad alatt.
Igazi családi program a középkori lovagi tornákat is megelevenítő, csatajelenetektől és trubadúroktól hangos Várfesztivál Siklóson; aki pedig Bikal felé veszi az útirányt, Magyarország első tematikus élményparkjában kóstolhat bele a reneszánsz életérzésbe.

Épített Örökség

Most nézzük meg azt a sokszínű épített örökséget, amely ma körbevesz bennünket, és gazdagsága okán szinte lehetetlen összefoglalni röviden. Elég csak Pécsett végigsétálni a belvárosban, és megnézni egymás után az ókeresztény emlékeket a 9. századi alapokon nyugvó székesegyházat, a késő középkori kapubástyát, az úgyneve zett Barbakánt. Ettől alig pár száz méternyire áll a Jakováli Hasszán pasa-dzsámi, illetve a Gázi Kászim pasa által emelt monumentális épület a város főterén. Majd következnek a barokk stílusban emelt templomok, a klasszicista polgárházak és a szecessziós paloták. Pécsett tehát minden korszak képviselteti magát.

Pécs városából kilépve Mánfán, Cserkúton, Kővágószőlősön ezer éves templomokat csodálhatunk meg, Pécsváradon hatalmas apátsági kolostorvár áll. Tőle alig pár kilométerre pedig a Máré-vár falai magasodnak, ahol ma megújult kiállítás várja a látogatókat.

Siklóson a késő középkor világába repít bennünket a Perényiek igényes kastélya, Szászváron a pécsi püspökök középkori gazdagságával találkozunk, Szigetváron a Zrínyiek hősiességéről mesélnek a falak, ahol harmincszoros török túlerővel nézett szembe a maroknyi védősereg.

A barokk vallásosság szerelmesei elzarándokolhatnak Máriagyűd csodálatos templomába, elidőzhetnek Máriakéménden vagy éppen Magyaregregy 19. századi kegyhelyén, a csodatevő forrás lábánál.

Azoknak sem kell csalódniuk, akik a kilátók szerelmesei. Ma már a mecseki táj szerves része a Pécs felett magasodó TV-torony, a tubesi János-kilátó és a Sós-hegyi kilátó, a frissen megújult Zengő-kilátó és a nagyharsányi szoborparkot körülölelő sétány egyaránt.

Baranya megye gazdasága ősidőktől kezd-ve a természeti értékeken alapult. Hegyeiből köveket bányásztak, ennek nyomait a Szársomlyón ma is megfigyelhetjük. A Mecsek kisebb kibúvásaiban évszázadokon át vasat és nemesfémet találtak a szerencsések.

A 20. század közepén a feketeszén és az urán számított a hegyek legfontosabb kincseinek. Az erdők rengetegeiben hamuzsírt és üveget készítettek, a Kelet-Mecsekben ma is fellelhetők emlékei.

A gyors folyású vizek szorgos malmokat hajtottak a Dunán, a Dráván és a Mecsek kisebb-nagyobb patakjain egyaránt. Ennek állít emléket a Csele patakon a helyreállított ma is működő Szent Miklós Vízimalom és a mellé épített, a világon egyedülálló taposómalom.

Mit gondolnak mások

Vélemények a kezdeményezésről

​Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

Mitchell West

FOOD CRITIC

“Curabitur non nulla sit amet nisl tempus convallis quis ac lectus. Donec rutrum congue leo eget malesuada. Cras ultricies ligula sed magna dictum porta. Cras ultricies ligula sed magna dictum porta. Vestibulum ante ipsum primis in faucibus orci luc”

Sara Pollard

FOOD CRITIC

Curabitur non nulla sit amet nisl tempus convallis quis ac lectus. Donec rutrum congue leo eget malesuada. Cras ultricies ligula sed magna dictum porta. Cras ultricies ligula sed magna dictum porta. Vestibulum ante ipsum primis in faucibus orci luc

Támogatás

Együtt a közös sikerekért

Cím

Civil Közösségek Háza
7624 Pécs, Szent István tér 17.

Email

info@baranyagastro2024.hu